MATEKOVICS JÁNOS:
KINEK VAN IGAZA?
- Egy nap a sokezerből. Vitaindító jelenet -
(Elképzelhetetlenül rendetlen szoba.
Baloldalt ágy, végével a közönség felé. Jobboldalt két
karosszék, egyik feldőlve. Az ágy lábánál fogas, rajta a
normálisnál jóval nagyobb , nevetséges sapka. Mindenütt eldobált
ruhadarabok, ételmaradékok, üres konzervdobozok. A színpad két
oldalán, hanyag testtartásban, ha lehet, a falnak támaszkodva áll
a két rezonőr1
, vagyis EGY LÁNY A FALUBÓL és EGY LEGÉNY A FALUBÓL. Fejük
felett nagybetűn, jól olvasható táblán: Egy lány... stb).
LAJI: (álmosan, kócosan, de rendesen
felöltözve ront be) Rozi, te, Roziii! Mozogj már, te lusta dög,
mert hozok egy veder vizet!... Roziii! Keresd már meg a sapkámat,
hol a sapkám, az istenit annak a sapkának, hogy ebben a házban
semmit sem talál meg az ember, az ilyen asszonyt ki kell nyújtani...
Roziii! Azt akarnád, hogy én keressem meg a sapkám?!... Hát mi a
fészkes fenének tartok akkor feleséget?... Ha ebben a minutában
nem kerül elő a sapkám, kinyújtalak! (Kirohan)
EGY LÁNY A FALUBÓL: Figyeljenek,
kérem, nagyon figyeljenek! Nézzék meg ezt a szobát, alaposan
nézzék meg! Minden szóra figyeljenek, s ne veszítsenek el
egyetlen mozdulatot! Íme, egy házasság, amely rosszul alakult. Ha
megkérdeznék Rozit, ő biztosan azt mondaná, hogy Laji a hibás.
Ha Lajit kérdeznék meg, ő Rozit mondaná hibásnak. Ha
megkérdeznék Pletykás Zsuzsát, Rozi szívbél barátnőjét, ő
Lajit szidná. Laji anyja, az Anyós persze megint csak Rozit
szapulná. Dehát akkor kinek van igaza? Ki a hibás azért, ha
ennek a két fiatalnak a házassága rosszul alakult? Figyeljenek,
kérem, nagyon figyeljenek! Minden szóra figyeljenek, ne veszítsenek
el egyetlen mozdulatot!
ROZI: (Berohan;slampos, a ruhája lóg,
szakadozott és kiabálóan piszkos, a haja a lehető legkócosabb,
tele szalmaszállal. Harisnyáján a szem leszaladt, vastag
öltésekkel hevenyézte vissza, az egyik lecsúszott; arca
túlzottan, feltűnően kormos) Hol van már megint az az istenverte
sapka?! Hogy az a sapka sosincs meg. Mert ez a gyilkos irígyli, ha
szundítok egy csöppet. Mert, hogy ő mennyit dolgozik. Meggebed
szegény asttól a fene nagy munkától. Mintha én nem dolgoznék.
Amiért nem ugrok ki a kakassal együtt... (Ásít, nyújtózkodik.)
Csak egy csöppet pihengéljek még! (az ágyra dobja magát.)
LAJI: (dühösen, be) Hol a sapkám, te
némber!... Persze, hogy megint ledöglöttél! (Durván lerántja az
ágyból.) Mozgás, azt a szakramentumát, mert agyonütlek! Hol a
sapkám?!!(Komikusan rohangásznak le-fel, néha egymásnak ütköznek;
nekirohannak a fogasnak, feldöntik, a sapkát többször is leverik,
visszateszik, és kiabálják közben: Hol az a nyavalyás sapka, az
az istenverte sapka! stb.)
ANYÓS: (be) Hogy tőletek az embernek
egy perc nyugta sincs! Én még ilyen asszonyt nem láttam! Olyan ez
a szoba, mint egy kupleráj! Persze, hát hogy is kerülhetne elő az
a sapka! Behajtanál ide egy disznót, és azt se találnád ebben a
felfordulásban. (Ő is rohangál velük egy darabig, aztán
felfedezi a sapkát) Persze, hogy én találom meg, én kell
megtaláljam! Mi lenne veletek, ha én nem lennék! Jaj, fiam, nagyon
bevásároltál te ezzel a Rozival!...
LAJI: (Fejébe csapja a sapkát,
megcsókolja az anyját, és köszönés nélkül elrohan.)
ANYÓS: (Elrévedezve) Milyen drága
gyermek... (Eszébe jut) és milyen undok perszóna a felesége...
(Méltóságteljesen kivonul)
ROZI: (Előtérbe jön, látszik, hogy
pokolian álmos) Na, végre, hogy a finom familía kivonult. Megeszik
az életemet. Nos, legalább pihenhetek egy csöppet... (Az ágyra
veti magát)
EGY LEGÉNY A FALUBÓL: (Előtérbe
jön) Figyeltek, ugye, jól megfigyeltek mindent? Íme, hogyan
kezdődik a nap egy olyan házasságban, amely rosszul alakult.
Pedig, ahogy mondani szokás, szerették egymást. Rozi jól tudott
táncolni, és Laji is ügyesen mozog.Ezér aztán legtöbbször
együtt táncoltak. Akkor Laji anyja azt mondta a fiának, hogy ez a
lány neked való, fiam. Jó gazdák a szülei. Rozi anyja is azt
mondta Rozinak, hogy ez a legény neked való, lányom, dolgos, és
jó gazdák a szülei. És, mert a Rozi-korú lányok már sorra
mentek férjhez, s mert a Laji-korú legények sorra bekötötték
már egy-egy falubeli lány fejét, összeházasodtak.
EGY LÁNY A FALUBÓL: (Egy legény
mellé áll) Az első hetek úgy teltek el, mint az ünnepnapok. De
az életben nagyon, de nagyon kevés ünnepnap van...
EGY LEGÉNY: És, persze, jöttek a
hétköznapok. Egyik hétköznap a másik hétköznap után.
EGY LÁNY: Azóta aztán így élnek.
EGY LEGÉNY: Így, ahogy látták. De
ez még csak reggel.
EGY LÁNY: Még az egész nap hátra
van...
EGY LEGÉNY: Jól figyeljenek meg
minden szót, minden mozdulatot. Ki a hibás? Miért élnek így ezek
a fiatalok?
(Visszamennek.)
PLETYKÁS ZSUZSA: (lelkendezve, be)
Rozi, kelj fel, te, hétlusta, hát tudod-e kivel találkoztam az
utcán? A drágalátos Lajikáddal. Úgy tett,
mintha ablaküveg lennék., nem is köszönt. Hogy nem süllyed el
vele a föld...Tudod-e, kivel ment a drága gyermek? Na, kivel?
(Mintha kígyó marta volna, úgy pattan fel Rozi; nyilván sejti
már) Kovács Marival, azzal az ártatlan szendikével, a
KISZ-titkárral. Úgy susmutoltak, hogy nem is lehetett hallani…
ROZI: (berohan a
szobába) A Kovács Mari?!… Azt mondod,
hogy a Kovács Mari?!….
(Vad, komikus
sebességgel kezd rohangálni körbe-körbe. Zsuzsa vele párhuzamosan
rohan a két-három méter átmérőjű körben. Csak a szöveg
elejét halljuk; Pletykás Zsuzsa jelentőségteljes gesztusok
kíséretében táplálja be, miközben a
mellette rohanó Rozi ég felé emelt karral fenyeget. Később már
csak a pletyka pantomimja marad; a szöveg egybefolyik…
PLETYKÁS ZSUZSA: Mondtam
neked, fiacskám, hogy tiszta hülye vagy. Azok között van
valami...
ROZI: Megtépem!
Megcibálom! Leöntöm lúggal, leöntöm zsíros szódával, leöntöm
petróllal2
, és meggyújtom, nem! Benzinnel öntöm le, az sokkal jobban ég!
Nem! Az nincs itthon, mégiscsak petróllal öntöm le a drágát,
szóval azért gyűléseznek annyit, éjjel-nappal csak a gyűlésen
jár az eszük, leöntöm Lajit is!!!....
ZSUZSA: Tiszta hülye
vagy, drágám, tiszta hülye, azok között van valami, van azok
között valami, ha láttad volna, hogyan mentek az utcán, tisztára,
mint a szeretők, meg se láttak engem, csak duruzsoltak,
csiri-csuriztak, viháncoltak, mint a kecskegidók, mint a
kecskegidók, azt hittem, megpukkadok…
ROZI: (Komikusan felvisít,
és az egyre gyorsuló körforgásból, mint az elvetett diszkosz,
kirohan) Megtépem! Leforrázom! Megpörkölöm...
ZSUZSA: (a
nézőkhöz) Hát hagyhattam volna, hogy a barátnőm falu
csúfja legyen?!... Muszáj volt szólni neki. Még hogy a Kovács
Mari! Hová tette ez a Laji a szemét?! Még hogyha rajtam felejtette
volna... azt megérteném... (Ellágyulva mereng, de mintegy
megijedve a gondolattól) Na, csak azt próbálta volna meg! Ki is
kapartam volna a szemét! De menjek, mert vár rám az a hárpia
Marcsa néni a zöldségesben. És megint leszedi rólam a
keresztvizet. (El.)
EGY LÁNY A FALUBÓL:
(előrejön) Remélem, mindent megfigyeltek. A fiatalok tehát
dolgozni vannak. Laji sarjút kaszál.
EGY LEGÉNY: (mellé áll)
Nem együtt dolgoztak ma sem, nem dolgoznak együtt soha. De még ha
ők akarnák is, ellene lennének a többiek.
EGY LÁNY: Örökös
civódásuk idegesítette őket. Mindenkinek megvan a saját baja És
akkor még jöjjenek Lajiék?! …
EGY LEGÉNY: A munkának
vége, az emberek szállingóznak hazafelé. Semmi említésre méltó
dolog nem történt: olyan volt ez a munkanap is, mint a többi, mint
a többi ezer. De, íme, jön már a mi barátunk is, Laji, szívbéli
komájával, Boros Gyurkával....
EGY LÁNY: Figyeljenek
tovább, nagyon figyeljenek!
(Visszahúzódik. A
Kantinos3
asztalt hoz be, rajta hatalmas felírás: KOCSMA. Üvegeket,
poharakat hoz, az asztalhoz húzza a székeket.)
BOROS GYURI: (Italos,
kapacitálja befele Lajit) Anyámasszony katonája vagy te, Laji
komám! Egy pohár borocska még nem a világ! Hagyjad már az
asszonyt, üljön a fenekén! Én fizetem, komé, ne ficánkolj már
annyit! Tán csak nem gyulladtál be Rozitól?! Erősen a fejedre
nőtt, ki gondolta volna? Papucskormány, Laji, papucs! Erre iszom
egyet, te ne is gyere, te somolyogj csak haza szépen Rozi
naccságához. Papucs- Laji! Papucs- Laji! Papucs- Laji!
LAJI: (dühösen) Mindjárt
megmártom benned a bicskát, ha sokat duruzsolsz a fülembe! Papucs
a nagyanyád, nem én! Irány befele, én fizetek!
(Túlzó, komikus
szertartásossággal koccintanak, felhajtják hatalmas poharaikat. A
hatás kedvéért Kantinos esetleg vizeskancsókba, vagy köcsögökbe
is öntheti az italt, s az asztal közepére jókora demizsont vagy
kishordót is állíthat. Fokozatos lerészegedésüket túlozva, a
lehető legkomikusabban kell ábrázolni, de a rendező vigyázzon
arra, hogy fel lehessen azárt ismerni a faluban szokásos italozás
jellegzetes megnyilatkozásait. Ki kell választani egy közismert
mulató nótát; amikor harsogni kezdik, bújjon be egy odatévedt
zenész; jó lenne, ha a helybéli kocsmában is általában ő
nyekergetné a talpalávalót. A kocsmázók egyre jobban
elérzékenyednek, a már síró Laji pénzt ragaszt a zenész
homlokára, őt is, Gyurit is csókolgatja….)
LAJI: Gyurikám….
drága Gyurikám…eltékozoltam a legénységemet…. Az én szép,
férfias legénységemet…És most már sohasem jön vissza….(Bőg)
Sose házasodj meg!… Minden legény bolond, aki egy lánynak….aki
egy lánynak beköti a fejét…
(Felállnak,
összeölelkezve, az iménti nótát fújva az üvegekkel -esetleg a
hordóval vagy a demizsonnal – kidüllöngéznek, nyomukban az
alázatos zenésszel, akinek a homlokán még mindig ott a bankó. A
Kantinos kiviszi az asztalt, a kellékeket, s helyreállítja a
kezdeti szobabelsőt: Még a széket is felborítja. Közben
morfondírozhat magában: Nem ez volt felborulva, a másik, az ördög
vigye el, öregszem, kihagy az agyam, stb.
EGY LEGÉNY: (előrejön)
Különben majdnem elfelejtettem, hogy ma van Rózsa napja. Rozinak
tehát ma lenne a nevenapja
EGY LÁNY: (mellé áll)
Látták, ugye, Laji már ünnepel. Laji el is kezdte már az
ünnepet....
EGY LEGÉNY: De
figyeljenek tovább! Figyeljék meg a folytatást!
ROZI: (most ünneplő
ruhában lejt befelé, járatlan kézzel, rikítóan kirúzsozva; a
ráaggatott cafrangok még jobban kihangsúlyozzák slamposságát)
Nem hinném, hogy most is elfelejtené. Igaz, hogy tavaly meg
tavalyelőtt elfelejtette. Pedig legénykorában mindig eszébe
jutott... Egyszer nyakláncot hozott, emlékszem, aztán meg kendőt.
De akkor csak a szeretője voltam... A tavaly nem is tudta, hogy
Rózsa napja van... Csak egy hónap múlva mondtam meg neki...
PLETYKÁS ZSUZSA:
(lélekszakadva, be) Rozi, baj van, nagy baj, Laji, meg a Boros Gyuri
a kantinban leszopta magát, mint a disznó, összeölelkezve
húzatják a főutcán véges-végig....
ROZI: (felvisít) Jaj,
istenem, hogy miért nem rogy rájuk az ég! És Rózsa napján tette
ezt velem, hogy én milyen szerencsétlen vagyok!...
ZSUZSA: De iparkodok, mert
még itt talál. Csak azt akartam, hogy tudjad, mihez tartsd magad.
(Gyorsan el, Rozi kikíséri; túlozva zokog.)
LAJI: (hatalmasan elázva,
de ellágyulva, a világot magához ölelni akaró állapotban
tántorog befelé) Rozii! Gyere elő, anyjuk, béküljünk ki. Gyere
be, tubicám, puszi, tipegjél be, galambocskám... Hazajött
apjukod....
ROZI: (kintről kiabálja)
Részeg disznó, hát hazajöttél, hogy nem sül le a pofádról a
bőr, pucolás vissza oda, ahonnan jöttél, te semmirekellő,
elittad a rengeteg pénzt!....
LAJI: (mulyán)
Rozi... Rozika... ne haragudj... tubicám... megvan a pénz... itt a
zsebemben, ni... mindjárt elő...kotorom... (nyúlkál a zsebeibe,
elővakar egy rettenetesen nagy bicskát, kinyitja, hadonászik vele)
Nem... ez a kacorom4
… (becsukja és a zsebe mellé teszi; persze, fel se tűnik neki, a
koppanást se hallja meg. Tovább kotorász, és előráncigálja
törölköző-nagyságú zsebkendőjét) nem, ez a… rongy…,
amivel az orromat… (kifújja az orrát, harsogva trombitál, aztán
valamennyit visszadug belőle; kutat tovább, és előveszi a
zsebtükrét, belevigyorog) Nem…ez se… ez a tüker… (nézi
magát, kivillantja a fogát, morog, mintha ijesztgetne valakit,
aztán ezt is, mint a bicskát, zsebe mellé teszi. Rendre kiforgatja
az összes zsebeit – lyukasok, egyik-másikon hatalmas, élénk
színű folt) … nincsen pénz, tubicám, … de majd keresek én…és
veszek neked egy kosztümöt, minijuppát5,
hogy kilátszódjon a bugyogód…
ROZI: (még mindig
odakintről tüzel) Vegyél annak a drágalátos anyádnak, ne nekem!
ANYÓS: (ugyancsak
kintről, de másik oldalról rikoltozik befelé) Elhallgass,
pokolfajzatja, hogy nem szégyelli magát a cafrangos ringyója, hát
nem velem kötekedik?!... Arra való sem vagy, hogy megfőzz egy
pityókalevest6,
az én főztömön élősködöl, tönkretetted a gyermekemet!
(Ordítozón, túlozva sír.)
ROZI: (ordítva, még
mindig kintről) Vén ringyó, mindig elsózza a levest, és még
maga kiabál, hát a disznó árát nem mi kerestük ki, azt se
tudja, mit csináljon, a zsírjából megélne, nem sül le a bőr
arról a ráncos boszorkány-képéről, hogy uszítja a fiát
ellenem...Befogja azt a ronda száját, amíg rá nem ülök…
(Amíg folyik a
szópárbaj, Laji a színpad közepén komikus igyekezettel
csendesíti az éppen soros kiabálót, pisszegve, fejcsóválva,
mint egy fontoskodó, de alapjában véve mégis rokonszenves
kisgyerek. Rozi és Anyós vészjósló arccal, seprűvel rohan elő.
Mindketten vívóállásba helyezkednek:
bal kar fel, seprű előre. Nagyon gondosan, mozdulatról mozdulatra
kidolgozott, szabályos vívás, persze, a komikum felé túlozva.
Közben hatalmas dobbantások, kölcsönös ijesztgetések,
grimaszok. A törvívást ugyancsak jól kidolgozott kardpárbaj
váltja fel – a filmekben látott hasonló jelenetek tudatos
paródiája.)
ROZI: (vívás közben
süvölti felé) Elhallgass, te szoknyapecér, mert még te is
megkapod a magadét Kovács Mariért!
LAJI: (felkapja a
fejét) Kovács Marit ne bántsd, ne merd a
szájadra venni a nevét!
ROZI: Véded a ringyódat,
mi, azért koslatsz a gyűlésekre mindig, hogy ott ülhess a Mari
szoknyáján, hogy nem szégyelled nős ember létedre!!
LAJI: (hevesen,
mintegy kijózanodva) Marit ne merd bántani, annyit mondok! Téged
is hívott mindig, miért nem dugtad oda a mocskos orrodat…
De te csak alszol, meg a bendődet tömöd, téged csak az érdekel,
mit zabálsz!….
ROZI: (visítozva) Elegem
volt! Elegem volt! Egy percig sem maradok ebben a nyomorult házban,
egy percig sem maradok! Hogy csapna bele az istennyila! (Elrohan.
Nekimegy valaminek, elvágódik, aztán bömbölve el.)
LAJI: (megdöbbenve) Hadd
menjen, ordítani fog, bömbölni fog utánam! (Túlozva, komikusan
felzokog)
ANYÓS:
(csitítgatja, mint a kisgyermeket, zsebkendőjével törölgeti a
szemét) Ne sírjál, szemem fénye,
egyetlenkém, drága kincsem, jól megleszel édivel… (Rikácsolva)
Kitaposom a beledet, ha még egyszer visszahozod! Ide nem teszi be
még egyszer a lábát az a koszfazék! Ide aztán nem… (Elvezeti a
teljesen elgyámoltalanodott Lajit.)
EGY FEGÉNY:
(előrejön) Nos, megfigyeltek mindent?
Tetszett?
EGY LÁNY: (mellé áll)
Döntöttek már? Tudják, kinek van igaza?
EGY LEGÉNY: Lajinak?
EGY LÁNY: Vagy Rozinak
talán?
EGY LEGÉNY:
Esetleg – egyiküknek sem?
EGY LÁNY:
Érdemes lenne ezen talán „egy csöppet”, hogy Rozi kedvenc
szavával éljek – elvitatkozni….
EGY LEGÉNY:
Nem tudom, rajtuk segíthetünk-e, de magunkon . talán... (a nézők
közé vegyülnek.)
- VÉGE A JELENETNEK -
1Rezonőr
= A komédia fontos szereplôje, feladata,
szerepe, hogy az eseményeket, a szereplők magatartását
tárgyilagosan megítélje.
2petróleum
3A
vendéglős
4bicskám
5?
6
burgonyalevest, krumplilevest
7
Jean-Alfred Villain-Marais (Cherbourg, 1913. december 11. –
Cannes, 1998. november 8.) francia színész, rendező, író,
festő, szobrász, fazekas-keramikus, kaszkadőr és újító.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése